Kalandozásaim, avagy Kecso élete röviden

Aki ismer tudja, aki nem, majd megtudja, hogy baromi sokat beszélek...

Fogadott húgom nagy napja

2016. július 25. 10:24 - davidkecsedi

avagy AZ esküvő of dö jér :D

Az első kaotikus és a második kicsit talán borús bejegyzés után most egy nagyon-nagyon örömteli dologról szeretnék írni. Ez nem más, mint "fogadott" húgom, Kata esküvője, amin a hétvégén vettünk részt.

 

Elöljáróban annyit, hogy Katát kb 12 éves kora óta ismerem, a bátyja a legjobb barátom kb 15 éve és szerencsére Katával is sikerült igazán jó, bárti, már-már testvéri kapcsolatot kialakítani az évek során. Így talán érthető is, hogy miért "Fogadott" húgomként említem a címben.

Lényeg a lényeg, Kata megtalálta élete párját Gergelykénk személyében, aki egy rendkívül szimpatikus, értelmes, és minden tekintetben hozzá passzoló fiatalember. Azt hiszem kérdés sem férhet ahhoz, hogy Ők igenis egymásnak lettek teremtve. Első pillanattól fogva mint pár jelentek meg együtt, mindenki számára természetes volt, hogy Ők bizony együtt vannak és mindezt Bence barátomnak köszönhetik. :)

Megmondom őszintén, amikor múlt nyáron megtudtuk, hogy Geri megkérte Kata kezét és Ő (természetesen) igent mondott, végtelen boldogság töltötte el a kicsi lelkem, mert mindketten nagyon megérdemlik, hogy egy fantasztukis párjuk legyen és örömben, egészségben, valamint boldogságban éljék le a következő évtizedeket.

dsc_0729.JPG

Kata és Geri egy kézzel készített ajándékot kaptak tőlünk - amiről nagyon reméljük, hogy tetszett Nekik - és tartalmazott egy kis levelet, amolyan útmutatást tőlünk a gyakorlott házasoktól... :D Ebből szeretnék most idézni kicsit:

"Sokan kérdezték anno tőlünk – ahogy Tőletek is fogják – hogy milyen a házas élet. Elsőre jön a válasz majd, hogy ugyan olyan, de aztán pár hónap után rájöttök, hogy nem ugyan olyan. El kell telnie bizonyos időnek, hogy tudatosuljon, ez már egy újabb szintje a kapcsolatotoknak. Most, lassan 1 év után érzem én is azt, hogy ez már egy másik helyzet, hogy már nem a barátnőd csupán az, aki melletted fekszik és kel minden nap, hanem a jobbik feled, az aki kiegészít téged. Persze, eddig is ez volt, de valahogy most még mélyebb lett a kötelék és ez még erősebb és mélyebb lesz, amint újabb és újabb élményekkel, vagy tagokkal gyarapodtok :)"

És innentől fogva szerintem nem is kéne már semmit írnom, mert aki boldog házasságban él, az szerintem hasonlóan érez, vagy érezhet, aki pedig még nem érzi, remélem, hogy megtapasztalja majd. Remélem, hogy Ők is ezt fogják majd érezni, hogy elválaszthatatlan kötelék alakul köztük, amely az évek során még szorosabbá válik. Persze mindez nem történhet meg és nem működhet, ha nincs meg a kölcsönös tisztelet, az elfogadás és néha a lemondás is, de úgy tűnik, Kata és Geri ezt tökéletesen tudja kombinálni, hisz hivatalosan is összekapcsolták életület. :)

Bár a címben az esküvőt említem, de ez már csak hab a tortán. Fergeteges hétvége volt, rengeteg örömmel, nevetéssel, tánccal sé mulatsággal. Igazi ünnep lett ez, ahogy annak lennie is kellett.

Őszinte boldogsággal tölt el, hogy a "kishúgom" megtalálta élete párját, aki viszont szereti, aki vigyáz rá és mellette áll jóban, rosszban. Mindketten nagyon megérdemlik a boldogságot. Szerettem volna még egy csomó okosságot, közhelyet leírni, de valójában fölösleges és értelmetlen lenne. Az alábbi képen az arckifejezésekben benne van minden és ennyi elég is.

dsc_0731.JPG

Szeretlek te kis dinka, Téged és a férjed is, minden mást pedig már úgyis tudtok! ;) <3 Csodásak vagytok!!!

 

Csók Nektek

komment

Sötét múlt, fényes jövő

2016. július 21. 15:35 - davidkecsedi

rövid infó csak azért, hogy értsétek a későbbieket...

Na jó, bevallom van némi csalás a dologban, mert az első bejegyzés után kicsit bénáztam a külalakkal (ami még mindig baromira nem tetszik), aztán annyira felbizdultam, hogy kiültem a teraszra és nekiálltam a második postnak, azaz ennek, amit most olvasol.

 

Olyan dologról fogok írni, amiről nem nagyon szoktam bezsélni senkivel. Ennek több oka is van. Az egyik, hogy életem sötét időszakáról van szó, a másik ok, hogy bár képes voltam arra, hogy lezárjam és máshogy folytassam az életem, mégis bennem van az a pár év és tlaán jobb is, hogy nem múlt el nyomtalanul, mert akkor valószínűleg nem lennék itt és nem így élném az életem.

Még nincs egy éve, hogy összeházasodtunk a feleségemmel, viszont már lassan kilenc éve együtt vagyunk. Fél éve költöztünk egy kis panel lakásból egy normál méretű kertes házba és mindeketten a magyar átlaghoz képest jól keresünk. Ha esetleg valaki a zsebemben akar turkálni, annak mondom, hogy meg tudunk élni, de egy ideig még tuti nem lesz dárga autóm, vagy évente mexikói nyaralás... :D

Ennek ellenére, ha valaki 10-12 éve azt mondja nekem, hogy itt tartok 30 évesen, akkor valószínűleg kinevetem, mert a kilátások nem erre utaltak akkor. Lényeg a lényeg, hogy elég zajos gyerekkorom volt. Nem is annyira a gyerekkor, inkább a tinédzser éveim voltak azok, amik azzá tettek, ami ma vagyok.

Kissrácként a szüleim rémesen sokat dolgoztak, rengeteget voltam a nagyimmal, sosem vett körül a klasszikus családi légkör igazán. Talán ezért is alakult ki bennem a "majd én elitézem magamnak, nem várok másra, hogy megoldja" gondolkodás, ami azóta is kitart. Ha azt mondom, hogy van két féltesóm apu első házasságából és az egyik csak másfél évvel idősebb nálam, akkor sokat elmond arról, hogy születésem idején milyen viszonyok uralkodtak. Hozzá tartozik az is, hogy soha nem kellett nélkülöznöm, mindig mindenünk meg volt.Ha ilyen tekintetben nézem, akkor szerencsés vagyok, főleg annak fényében, hogy manapság milyen állapotok uralkodnak sok helyen.  Lényeg a lényeg, nem azt mondom, hogy ezért, de tudat alatt tuti emiatt is alakultak úgy a dolgok, ahogy. Az viszont biztos, hogy a szüleim és a nagymamám minden emgtettek azért, hogy nekem jó legyen.

 

Egészen 13-14 éves koromig hjól alakultak a dolgok, jól tanultam, ügyes voltam, stb... de valahogy nyolcadik osztály vége felé valami elindult lefelé és 18 éves koromra ez az azóta is megmagyarázhatatlan dolog olyan mélységekbe húzott, hogy majdnem rendőrségi ügy lett belőle, majdnem kicsaptak a középiskolából és 18 évesen, másfél évvel érettségi előtt az is kérdés volt, hogy eljutok e odáig, nem hogy sikeresen teljesítsem... a kis gyermek csínyek már rég túllépték azt a szintet, amit emg lehet csak úgy bocsátani, vagy elintézni 1 hét szobafogsággal... Nem vagyok rá büszke, SŐT inkább szégyen, hogy ilyen és olyan dolgokat megtettem másokkal, a szüleimmel, a báratimmal és legfőképpen magammal szemben, de talán ez kellett ahhoz, hogy most itt legyek.

Fura, mert már 13-15 éve történtek ezek a dolgok és mégis még mindig baromi rossz érzéssel töltenek el. De talán jobb is, mert ettől tudom és fogom életem végéig tudni, hogy mit szabad és mit nem. Sokan kérdezték, hogy azokat a dolgokat miért tettem, mi volt a célom. És itt a hiba, sosem volt igazi oka. Sosem gondolkodtam és itt jutunk el oda amiről valójában írni akarok.

A tudatosság.

Korábban sosem voltam tudatos,tettem, amit akartam, akkor amikor akartam és ahogy akartam. Meg is lett az eredménye. Aztán 18 évesen jött a sokk, hogy elúszhat minden és még mindig nem tudatosan,d e elkezdett valami változni. Szerencsém is volt, mert minden tettem ellenére még mindig megkaptam a támogatást, hogy - ahogy szegény megboldogult nagybátyám mondta mindig - ember legyen belőlem.

Elkezdtem tanulni, elkezdtem olyan dolgokkal foglalkozni, amik valóban fontosak és nem csak időpocsékolás.

 

Mára odáig jutottam, hogy kevés nálam racionálisabb gondolkodású ember van körülöttem, tudatosan építem az életem, a karrierem, sikerült eljutni odáig, hogy ahelyett, hogy irigykedek másokra az elért sikerek és életük miatt, engem kezdenek emberek irigyelni. Félre ne értsetek, nem azért, emrt milliomos vagyok (ha tudnátok mennyi hitel vana  házon akkor ez fel se merülne bennetek), hanem mert az irány nem hogy nem lefelé tart, de a stagnálás is ritka. Felfelé megyünk mint a $*%#&@ higany (ezt Ganxta mester is megmondta).

 

Tudatosan próbálok pozitívan gondolkodni, mert azt érzem, azt tapasztalom, hogy ez a fajta gondolkodás, ami segít elérnia  céljainkat, ettől tudunk előrébb lépni otthon, munkában, mindenhol. Mi Magyarok alapvetően negatívak vagyunk és bevallom én is az voltam, sőt vagyok is még mindig sokszor, de évek alatt sikerült felfognom és emgértenem mennyire romboló hatása van a rossz gondolatoknak. Ha elkezdesz tudatosan arra koncentrálni, amit el akarsz érni, ahova el akarsz jutni, egy idő után azon veszed észre magad, hogy már félúton vagy. Onnan pedig már csak pár karcsapás a cél. Tudjátok, nem mindegy, hogy félig üres, vagy félig teli a pohár.

 

Az a baj, hogy annyi gondolat van épp bennem, amit le akarok írni, hogy nem tudom hogy szedjem össze, hogy valami rendszer is legyen benne. Jobban szeretek szóban ilyenekről bezsélni, mert több érzést és érzelmet lehet belevinni és jobban tud hatni másokra, márpedig, ha egyszer iylen beszélgetésbe keveredik az ember, annak két célja lehet. vagy magát akarja kihúzni a gödörből, vagy másnak akar segíteni kimászni.

Hálás vagyok a sorsnak, dehogy a sorsnak, kizárólag saját magamnak, hogy már réges rég nem votlam gödörben. Biztosan lesz majd gödör, mert mindig van, de egyelőre egy jókora hullámon lovaglok és azt érzem, messze még a vége.

Csak hogy ne legyen bejegyzés okoskodás nélkül: Gondolkozzatok pozitívan, koncentráljatok a célra, a megoldásra és ne arra, hogy mi miért nem fog működni. Mindig van emgoldás, csak a saját korlátaink tartanak vissza attól, hogy megtaláljuk és megvalósítsuk ezeket. Közhely ez az egész és lehet legyinteni, hogy nagy szavakkal próbálok okosakat mondani és valószínűleg én is ezt cisnálnám, ha nem a saját tapasztalataim alapján írhatnám e sorokat.

 

Hinni kell magadban, mert az ilyen negatív magyar mentalitás igenis felülírhható, mint minden rossz szokás.

 

Ui: tudom, kicsit még kapotikusak a bejegyzések, de meg kell szoknom, hogy írok, nem pedig beszélek. Remélem hamarosan kicsit már struktúráltabb és összeszedettebb irományok születnek.

 

 

komment

Hajónapló 1. nap

2016. július 21. 12:27 - davidkecsedi

Első bejelentkezés, reméljük nem az utolsó

Brékó, bérkó, helyzetjelentés indul, hajónapló elős bejegyzés.

 

Kicsit tanácstalan vagyok még, hogy mit írjak és hogyan, mert bár a számat baromi sokat tudom járatni - néha indokolatlanul is sokat - de az ilyen, írott kommunikáció nem kifejezetten az erősségem, még ha néha el is kalandozok és oldalakat gépelek 1-1 e-mailben. Talán majd most ez is megváltozik, mármint, hogy kicsit összeszedettebben gondolkodok mielőtt leírok mindenféle okosságot. Nem ez lenne az első, ami változik, mint oly sok minden az elmúlt 10 évben.

Arra gondoltam, hogy elkezdem összeszedni a gondolataim és megosztok 1-2 olyan dolgot, amiből sokat tanultam az elmúlt 3 évtizedben, amik komoly hatással voltak rám és talán másnak is segít majd a későbbiekben. Eszembe jutott már pár dolog, amit leírok, de rendszert még nem látok benne, így az első hivatalos "történet" még várat magára. Bár ha végiggondolom, csak rá kéne szánnom magam az első bejegyzésre és ahogy szoktam, hagyom, hogy a gondolatok hömpölyögjenek kifelé és az ujjaimmal cska be kell gépelnem... Amyg viszont ez meg nem történik, kénytelenek lesztek ennyivel beérni... :D

Ami viszont biztos, hogy lesz, aki megbotránkozik, és lesz olyan is, akinek a szemében meg fogok ezután változni. Hogy milyen irányba, azt majd az idő eldönti.

 

Minden esetre az első lépés megtörtént, mert beregisztráltam és itt írom e sorokat.

 

Egyrelőre ennyi, össze kell szednem a gondolataim, hogy ne csak egy kupac szemét legyen ebből a blogból.

 

C U soon.

komment
Címkék: intro general
süti beállítások módosítása